Ásványi Tibor
130
haiku
összekoccannak
üres borospoharak
hideg tiszta hang
út
széléről
kopasz fák intenek.
ha megállnék?
a hídon
átmész
a folyót is láthatod
száraz az ajkad
dagálykor sziget
de apálykor félsziget
a vár otthona
sötét
a vízpart
a hajók árbocai
állva alusznak
téli patakpart
a jég majdnem összeér
a futó vízen
a
hóban foltok
itt-ott vége a télnek
fekete tavasz
őz
árnyéka
harangvirágra hullik
völgyek felett
boldog
könyv aki
combod közé szorítva
vár villamosra
most
20:05
a buszon 20:06
futnak az évek
téli
napsütés
lombok emléke a fán
ablakom előtt
fenyőfa
törzse
belefaraglak ebbe
a pici lyukba
tél
gyémántjai
olvadó drágakövek
az eresz alatt
megadom
az esélyt
a busznak ha akar
utánam futhat
négyen
vagyunk a
földalattin vasárnap
mint egy kis család
orgonazene
aztán csend. templom mélyén
egy öregasszony
mindegyik mulat
állnak sorban a polcon
húsvéti nyulak
kezemben a kulcs
gyorsan ide leteszem
talán elvesztem
egyedül megyek
lámpák fénye világít
hűvös az este
vénülő
kezemmel fogom meg a
feneked
imádom a gatyám szárát
takarja a lábam szőrét
erős karó tart
gyenge fát a ház előtt
halott az élőt
intek a parton
néhány vadkacsa röppen
méltatlankodás
hűvös a reggel
beburkolódzva írok
a Nap a lámpám
csendet feszít a
holdfény a
víz tükörére
fékez a metró
felszállnak az utasok
mekkora zaj lett
lelkem kiröppen
ábrándos utakon jár
mind körülállják
álmos részegség
sötétedés a parkban
kiúttalanság
hűs dunaparton
enyhe szél hoz híreket
a túlsó partról
magasra lendül
a hinta az égben jár
apuci nézi
Basó-tó
ugrik a béka
hanghullám
egy fotel, egy ágy
az asztalon tányérok
mind üresen vár
a házban ajtók
ajtókon szobák
függenek
nézd a levelek
haláluk előtt vesznek
ünnepi ruhát
lila nyugalom
lepkék varázsszőnyege
a térdem körül
márciusi hó
jégcsíkos ablakon át
lestük a tavaszt
földes az udvar
seprűbarázdák ezer-
tíz hangyaösvény
belesimul az
utolsó akkord, cseng a
végtelen este
csend ül az ágon
kötélen lóg a teher
utolsó álom
Aphrodité most
a lépcsőfordulóban
ül és ebédel
vak áramütés
épp-hogy-csak találkozó
elsietett csók
szeretőm szeme
feleségem fényképét
nézi. szomorú
hullámzó keblek
sikoltva zihál az éj
két csukott szemben
kapuk nyíltak meg
növekvő ragyogással
jött jött az Isten
hideg volt az
éj
hónom alatt a Holddal
hazasiettem
indul a vonat
mennék s maradnék ölem-
be hullt a döntés
délután négykor
erdő ölén a tábor
csendből csendbe tér
hallom a szelet
élő levél az ágon
zöld puha álom
előbb a város
temetőjét látom. most
jöttem? búcsúztam?
e légycsapóval
kezemben vérengző nagy
oroszlán lettem
boldog
karácsony
merengek barna szemed
angyal-énekén
ölembe mászik
rég nem kérdi szabad-e
reszket és fázik
lopott félórák
kutatják 2007
elveszett titkát
üvegcserepek
eltört váza vagy pohár
a múlt szétesett
földigiliszta
majdnem egészen száraz
de mért a járdán?
öregek
háza
anyókák mosolya lett
e szomorú nap
gömbölyű farod
fekete bőrdzsekivel
igazán szexi
Sarkcsillag fénye
minek indultál hozzám
százezer éve?
fejemben Isten
ránézek idegeimmel
ha leszáll az éj
temetőkertben
elhagyott gyertyacsonkok
vízzel telt mécsek
kondul a harang
kegyesen széttagolja
a múló időt
meghalni végül
nem is olyan nagy dolog
élő hagyomány
senki se tudja
csak néhány okostojás
beszól a partról
egyik szemem sír
a másik meg még inkább
szólt lila veréb
kopasz fák között
magány az esti utca
tócsányi holdfény
vízen buborék
aztán sima a felszín
aztán buborék
a tánc ritmusa
körbeölel, megnyit a
féktelen talány
tetem a vízen -
előbb lelke süllyedt el
majd a test jött fel
itt vagyok, élek
tudom mozgatni kezem
de miért? Miért?
a karácsonyfán
egyedül lóg mind a dísz
kalács a tálcán
az égről eltűnt.
szürke felhőn fázik a
decemberi nap
este a metrón.
a Föld szívébe rohan
a villanyvonat
míg előttem jár
combja háta dereka
két perc szerelem
kád forró vízben
a csorgó zuhany alatt
álomhatáron
a temetőre
vezető úton a szél
sülthal illatú
a temetőn áll
a sírkő rajta kereszt
alatta apám
a tömés alatt
kiderült semmi sincsen
sétálni mentem
ma két keréken
gurulok ahol régen
csak busszal jártam
a koporsóban
két Buddha-szem, majdnem
egészen csukva
az égen se Hold
se csillag nem világít
nyirkos az este
az égről lehullt
angyalkék-arany lepel
helyette csend lett
öngyilkos
csigák
eső után az úton
újjászületés
nyárvégi virág
az ég kacsint a földre
a föld az égre
a vécén ülök
jönnek-mennek a szagok
cseresznyevirág!
erdőn
holdárnyék
feketénél feketébb
neszébe lépek
holnap
négy
éve
esten
estedhez érhet az
estem
lépésem zaja
üres folyosó kövén
vágytam e zajra
Allah-imádók
a szőnyegre borulva
magam is köztük
halászsas voltam
égi szirten - a tenger
mélyen alattam
kopogtatsz
kapun mit becsuktál
magad mögött
nagyszombat titka
köztes létben rejtezik
a szemünk elől
a magas polcon
sok versek és Bibliák
ülnek a Holdon
ma késő este
vacsoráztam egy kis bor
segít elaludni
üres
a szoba
kék és fehér takaró
a dupla ágyon
éjfél is elmúlt
a ház hangosan piheg
két tágranyílt szem
székeken meghívók
oltár virágfüzérben
esküvő, Saint-Germaine
kéz a
poháron
csókod a számon
légy az ablaküvegen
hóba hullott ág
körötte olvad, alul
kis csermely fakad
jól
megfigyelem
a hó fölött egy
szúnyog -
hát
fázhat szegény
ne fogd meg kezem
kérlellek hagyj magamra
viharban állni
ha magam megyek -
körben suttog az erdő
szinte szél vagyok
megjött az eső
kellemes hűvös erdő
távoli falvak
Fátyol-vízesés
fátylai hangok és vizek
lépcsők susognak
Egerben az ég
szinte összeér a várral
gyógyvíz - pasával
üres
az ágyam
lábát széttárja az est
belealélok
őszi délután
a pályaudvar felé
lépdelek őszen
van
értelme? -
rátok hagyom e kérdést
ha halott leszek
az őszi fasor
erre a házhoz - arra
temetőre visz
buszmegállóban -
mosolyogva int búcsút
már örvend a szív
éjfél közelít
béke-garázsba tér meg
az utolsó busz
vasúti fülke
királylány feketében
novemberi ég
én én én én én
újra én
én én én én
énző haiku
előttem térdel
egy alázatos manó
férfi-e? nő-e?
*
[Cilike nagyon élvezi a helyzetet.
Az ölemben áll, dorombol és dagaszt.]
igazi macska
simogatom és tűröm
cicakarmait
*
[Az
erdőből, füves domboldalon felkapaszkodva
hosszú, egyenes, fehér kavicsos úthoz
értem,
ami telis-tele volt színes, főképp lila
lepkékkel.
Ezek közeledtemre vagy két arasznyit
felrepültek,
térdemig érő kis patakot képeztek.]
kaleidoszkóp
színes lepkék az úton
szikrázik a Nap
*
dupla koporsó
méretű sírban nyugszol
picinyke urna
szökőár
hátán
fehér cseresznyeszirom
mind maga marad
anyám
meghalt most
teaszűrőm is eltört
nyele s feje közt
szegény feleség
a fejnyelűek között
tölti életét
azért szép volt
ami lehetett volna
köszönöm
a folyón lámpa
úszik a széles árban
csillámló holdfény
este a sámlik
ülnek a csendben némán
nappal a sámlik
hajnal volt
mögötte kucorgott a fényes
telihold
napról napra szebb
napról napra távolabb
lép a szerelem
mint három kavics -
ugyanabból a kőből
formált az idő
tavaszba
fordul
a tél. a rügyes ágon
egy légy megpihen
zenében a csend
talán maga az Isten
háttérsugárzás
széles sáv a part
könnyű vulkáni kavics
úszik fehéren
ezer nevemen
szólítasz Örökkévaló
egyetlen Isten
(Ásványi Tibor, 2003 - 2012)
Haikuk
(bővebb válogatás)
Kedvenc honlapjaim:
http://haiku.hu azaz http://www.terebess.hu/haiku/index.html
http://unitarius.lap.hu/
http://bocs.hu/gromon.htm
http://jogatan.com/
http://yoga.atw.hu
A hivatalos honlapom itt
található.